There is something moving in it when someone gives her or his home to a stranger to live there for ten months. There is something brave in it when you move into a stranger's home to live there for ten months. A lot to learn on both sides.

Entering a home that is not meant for you is a very strange feeling. Inheriting a garden overnight is a weird feeling. Normally it takes time to get to like a home, until it finds its way to your heart, until you get the feeling of the place. It obviously cannot happen in one week, not maybe in one month.

For weeks it is a bit annoying that you never find anything you need in the kitchen. Then you get really upset when it takes thirty minutes to figure out the hoover does not work because the fuse is off in the bathroom. You miss your pots that are just right for you to cook soup. It takes triple the time to clean because you just can't find the duster and the Windex.

Then weeks go by, you almost fall into a routine, but still you are a guest staying in a home-hotel for your long vacation. Then the first thing you fall for is definitely the garden. Timeless, not culture-sensitive. Obviously, the next thing is music.

Today, looking for Mark's old camera, as mine got bugged (but literrally !), in a cupboard I never opened in two months, I came across the host's cd collection. I had already realized  we shared a taste in books and films, I was really suprised at the collection of music. I put in Edie Brickell and for a short time I truly felt at home. I might have to listen to more music, I guess.

Van valami megható abban, ha valaki egy idegennek adja az otthonát, hogy az ott lakhasson tíz hónapig. Van abban valami bátor, hogy valaki beköltözik más otthonába, hogy ott éljen tíz hónapig. Mindkettőből sokat lehet tanulni.

Egy olyan otthonba lépni, ami nem nekünk van szánva, nagyon furcsa érzés. Egyik napról a másikra kerttulajdonossá lenni különös érzés. Természetes dolog, hogy időbe telik, amíg valaki megkedvel egy új otthont, amíg ráérez a hangulatára. Ez pedig nyilván nem egy hét alatt történik meg, mégcsak nem is egy hónap alatt.

Hetekig bosszantja az ember, hogy semmit nem talál a konyhában. Aztán jól fel is tudja magát húzni azon, hogy fél órájába telik, míg rájön, a porszívó azért nem működik, mert le van csapva a fürdőszobai biztosíték. Nagyon hiányzik az a kisméretű lábos is, amiben pont jól lehet levest főzni. Háromszor annyi ideig tart kitakarítani, mert az ember sosem tudja, hova tette az ablakpucolót, meg a portörlőt.

Mennek a hetek, már majdnem van egy rutinod is, de hiába még mindig csak vendég vagy egy ilyen otthon-szállodában hónapokig tartó vakáción. Aztán az első dolog, ami csőbe húz, az a kert. Időtlen, nem kulturspecifikus. A következő meg természetesen a zene.

Ma, amikor Mark régi fényképezőgépét kerestem, mert az enyém szó szerint megbogarasodott, egy két hónapja ki sem nyitott szekrényben ráleltem a házigazdág cd-ire. Már korábban is megállapítottam, hogy ami a filmeket és a könyveket illeti, elég hasonló az ízlésünk. Most mégis rácsodálkoztam a kínálatra. Beraktam egy Edie Brickell cédét, és egy kis időre otthon éreztem magam. Talán többet kellene zenét hallgatnom.

Trackback address for this post::

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.