Mark asked me yesterday whether I think the way we think now is different due to the fact that our forms of communication have changed. I have decided to write down some of my thoughts here hoping he will do the same.

The ways we communicate is very different from the ones we used some years ago. Last week or so I was looking for some papers when I came across my letters from the time I spent a semester at WVU. I was looking at the letters (then there was no internet and my family didn't have a phone!!) and I felt like I was in a time machine. It was 18 years ago.

At that time letters were written by hand (oh, yes!) and we had to wait 2-3 weeks to get word from each other. That obviously made people think over what they write down twice, made us structure our thoughts so that the letters were an accurate picture of our thoughts. A well-built castle in which the addressee could wander without getting lost.

Nowadays, when I write an e-mail, I write as if I was talking to that person. My thoughts are less constructed yet more natural. They follow the spontaneous track of my thinking. My e-mails are fairly short. I can get an answer almost instantly, and send an other one to clarify what I meant exactly in the first one.

We can also chat with our friends, do as if we were talking to them. Of course we are but not face to face. And we can also write a blog. I have no idea how many people write blogs around the world but I think probably millions. Why? Because the need to communicate with others is inherent in every human being. We want to tell others how we feel, what we think. We want others to tell us things. If the world is too fast or the distances are too big to stop for a coffee with our friends we write an e-mail, write a post or at night chat with our friends on skype or Facebook.

I feel comfortable with these new ways beacuse I find them very personal. I enjoy being able to keep in touch with my friends around the world. But the fact is I do miss the thrill of opening a handwritten envelope after two weeks of silence.

But what I think is not different. My thoughts are the same regardless of the ways I tell them. What we think about the world is not so different, at least this is what I think.

e-kommunikáció, úton a nagyvilágba

Tegnap azt kérdezte tőlem Mark, vajon mit gondolok, változott-e az emberek gondolkodása azáltal, hogy másféle eszközökkel kommunikálunk. Úgy döntöttem, leírom ide néhány gondolatom ezzel kapcsolatban, és remélem, ő is hasonlóképpen tesz majd.

A kommunikáció módja nagyon sokban különbözik attól, ahogy pár éve kommunikáltunk. Pár hete valami hivatalos papírokat kerestem, amikor rátaláltam azokra a leveleimre, amiket még akkor kaptam, amikor előző alkalommal Amerikában töltöttem hosszabb időt. (Akkoriban még nem volt internet, otthon pedig nem volt telefonunk.) Úgy éreztem magam, mint egy időutazó. 18 évvel ezelőtti levelek voltak.

Abban az időben a levelek kézzel íródtak (bizony!) és akár 2-3 hetet is kellett várni, hogy hírt kapjunk egymásról. Ez arra késztette a levélírókat, hogy jól átgondolják, mit írnak le, hogy a megfogalmazottak gondolataik pontos leképezései legyenek. Egy ilyen levél jól megépített udvarházra hasonlított, ahol a címzett biztonsággal bolyonghatott, nem tévedt el.

Manapság ha e-mailt írok, úgy írom, mintha beszélnék. A gondolataim kevésbé jól felépítettek, de természetesebbek. Spontán módon követik a fejemben lezajló gondolkodási folyamatokat. Az e-maileim viszonylag rövidek, hiszen szinte azonnal választ is kaphatok, mindjárt pontosíthatom is, hogy értettem az első levélben leírtakat.

Chatelhetünk is a barátainkkal, mintha igazán beszélgetnénk, igaz, a szemkontaktus hiányzik. És írhatunk blogot is. Fogalmam sincs, hány ember írhat blogot világszerte. Gondolom, milliók. Miért? Mert a kommunikáció igénye, az elmondás igénye minden emberi lényben benne él. El akarjuk mondani másoknak, mit érzünk, mit gondolunk. Azt akarjuk, hogy mások is meséljenek az életükről. Ha nincs idő, vagy túl nagy a távolság ahhoz, hogy kávézzunk egyet a barátainkkal, írunk egy e-mailt, írunk a blogunkba egy posztot, esetleg chatelünk velük éjjel a Skype-on vagy a Facebookon.

Megbarátkoztam ezekkel az új kommunikációs utakkal, mert nagyon személyesnek találom őket. Jó, hogy a világ különböző csücskeiben élő barátaimnak nem veszítem nyomát. De azért hiányzik az az izgalom, amikor két hét csend után kinyitom a borítékot, és egy kézzel írt levél mosolyog rám vissza.

De amit gondolok, az nem más attól, hogy más eszközökkel fejezem ki magam. Amit a világról mi gondolunk, az egyáltalán nem különbözik egymástól. Legalábbis én ezt gondolom.

Trackback address for this post::

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.